A természeti erőforrásokért folyó küzdelem biztonságpolitikai vonatkozásai
E cikk csak azt a korlátozott célt tűzhette ki maga elé, hogy a természeti erőforrások csökkenésére és az azzal szorosan összefüggő globális problémák biztonságpolitikai vonzataira vessen egy rövid pillantást, a részletekbe menő elemzés nélkül. Szó lesz demográfiai válságról, élelmiszer- és energiabiztonságról, fenntartható fejlődésről és globális felmelegedésről.
Megjelent: Vízkonfliktusok - Küzdelem egy pohár vízért (Publikon Kiadó). Letöltés - 570 KB (PDF)
A természeti erőforrásokért folyó küzdelem biztonságpolitikai vonatkozásai
Ma már nyilvánvaló, hogy egy nagy történelmi átalakulás, ha úgy tetszik korszakváltás éveit, évtizedeit éljük. Mára egyértelműen kiderült, hogy a gazdaságnak és a jólétnek az az extenzív formája, amely a fejlett világot jellemzi, nem tartható tovább és nem is követhető többé a lemaradt országok számára. Ehhez túl kevés az energia, a nyersanyag, és túl nagy a környezeti ártalom. Az egyre növekvő erőforrás-fogyasztás, amely a gyorsuló gazdasági növekedést és az ipari országok javuló anyagi helyzetét az utóbbi évtizedekben fenntartotta, egyben pusztította is a bolygó erdőit, talaját, vizét, levegőjét és biológiai sokféleségét. A termelés és a fogyasztási szükségletek korlátlanságának illúziójára épült fogyasztói társadalom anyagi és szellemi pazarlása maga is része volt a fejlődés motorjának. Az utóbbi években viszont mintha a természet kezdene bosszút állni a korlátlan kizsákmányolásért, a globális problémák fokozódó jelentkezése pedig a „mégis” létező korlátok jelenlétére utal. Ma már egyre többen gondolják úgy, hogy az ökológiai korlátokon belül kellene tartani az emberi aktivitást és a természeti erőforrások megóvására, illetve a megújuló források arányának növelésére kell koncentrálni. A természeti környezet mértéktelen kihasználása az erőforrások megújulását, végső soron pedig a fenntartható fejlődés alapvető feltételeit veszélyezteti.
A hidegháború végével a biztonsági tematikákban lényeges változásokat idézett elő, hogy a diplomáciába bekerült a környezet, a szűkös természeti erőforrások felhasználásának, a népességnövekedés korlátozását célzó lépéseknek és más hasonló fenyegetéseknek a tárgyköre. Korábban kevéssé számon tartott fenyegetések kerülhettek előtérbe, valamint egyre inkább lehetségessé vált ezen globális ügyek kezelése.
Egyes fejtegetések szerint a környezeti és globális kérdések veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra sőt, az erőforrások szűkössége, a túlnépesedés vagy a népességvesztés háborúkhoz vezethet. Mások, a hagyományos biztonságfelfogás hívei úgy gondolják, hogy a felvilágosítás, a technikai fejlődés és a társadalmi cselekvés eredményt hozhat egy sor olyan kérdésben, mint például a környezetszennyezés, az energiapazarlás vagy a népesedési problémák. Egy valami azonban egészen biztos. Az a feltételezés, hogy a gazdasági tevékenység független a természettől, ami mindig is illuzórikus volt, egyszerűen nem tartható tovább. Elavult állítás az is, hogy a gazdaság elsődleges célja a növekedés. Az, hogy a világ gazdasági termelése majdnem ötszörösére növekedett a 20. században, az emberi történelem legnagyobb mértékű környezetrombolását okozta.
Korunk bajai egyre mélyülnek és sokasodnak, lassan már az emberiség jövőjét, biztonságát fenyegetik. Véleményem szerint megállapítható, hogy a mind az egyének, mind az államok jólétét és egészségét fenyegető globális fejlemények a biztonságot fenyegető tényezőkként kezelendők.
Az embert fenyegető kihívások között kiemelt szerepe van a globális problémáknak, amelyek nem egymástól elszigetelten jelentkeznek, hanem egymással összefüggésben, egymás hatását felerősítve hatnak. Köztük a klímaváltozás, a várható népességrobbanás, a fenntarthatatlan fejlődés és más általános hatású jelenségeknek, amelyek csak nemzetközi összefogással előzhetőek meg, illetve csökkenthetőek negatív következményeik.
A világfejlődés mai meghatározó folyamatai egyrészt összefüggésben vannak a globalizációval, másrészt olyan problémákat jelentenek, amelyek megoldatlansága negatívan befolyásolja a fenntartható fejlődés lehetőségét. A globalizáció, a hozzá kapcsolódó gazdasági, társadalmi, politikai következmények feldolgozása napjaink egyik legnagyobb, s talán legnehezebb kihívása. Gyulai Iván ökológus a globalizáció lényegét a fogyasztói társadalom kultúrájának erőszakos elterjesztésében látja. Ebben a folyamatban az emberek igényei hihetetlen sebességgel nőnek, az erőforrások pedig egyre fogynak. A következményeket pedig jól mutatják a környezeti változások. A második világháborút követő gazdasági növekedés az 1970-es évek elejéig rá irányította a figyelmet a népességnövekedés és a világélelmezés, a megújuló és a meg nem újuló természeti erőforrások korlátozottságának, valamint a környezetszennyezés problémájára.
Ma két meghatározó világtendenciát figyelhetünk meg, amelyek a globális problémákat okozzák. Az egyik az emberi népesség világméretű növekedése, amely növekvő fogyasztása révén egyre többet emészt fel a bolygónk természeti erőforrásaiból és biológiai életfenntartó rendszereiből, a másik az erőforrások némelyikének gyorsuló ütemű kimerülése. A természeti erőforrások pedig végesek, és a biológiai életfenntartó rendszerek is egyre súlyosabban károsodnak. Ha folytatódnak a jelenlegi tendenciák, csupán idő kérdése lesz, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor az emberiség szükségletei már meghaladják bolygónk kapacitásait. A környezeti problémáknak a világgazdaságra gyakorolt hatását kutató szakértők szerint akár össze is omolhat a világgazdasági rendszer a 21. században.
A természeti erőforrások
A Föld erőforrásait megújuló és nem megújuló erőforrások csoportjaiba sorolhatjuk. A nem megújuló erőforrások közé tartoznak az ásványi anyagok, a fosszilis (szén, olaj, gáz) energiahordozók, míg a megújulók a napfény, a geotermikus energia, a biomassza, a szél és a víz energiája stb. Az emberiség jelenleg éppen a meg nem újuló erőforrásokkal folytat, ha úgy tetszik, rablógazdálkodást. Az ásványi eredetű energiaforrások fokozott felhasználásának két negatív következménye van. Az egyik az, hogy mivel a készletek nem korlátlanok, kimeríthetőek. A másik a használatukkal járó környezeti ártalom, és ez az, ami az emberiség számára a legközvetlenebb veszélyt jelenti.
Az emberiség energiagondjait ma sokféleképpen ítélik meg. Lényeges eltérések vannak a készletek nagyságának és azok kimerülési ütemének becslésében, a megújuló energiaforrások várható jelentőségének a meghatározásában, valamint az energiaigény várható alakulásának becsléseiben is. Vannak, akik az elmúlt időszak tendenciáit előrevetítve világszerte az energiaigény további gyors ütemű növekedésével számolnak, és alapvető energiaforrásnak továbbra is a hagyományos fosszilis energiahordozókat és az atomenergiát tekintik. A környezetvédelmi szakértők szerint a környezeti károk ma már olyan súlyosak, ami szükségessé teszi a fosszilis energiahordozók felhasználásának radikális csökkentését.
A társadalom fejlődésében az ipar szempontjából az áttörést a szén, az olaj és a földgáz hozták, lényegében ezek adták az ipari forradalom motorját. A mai kor technológiai forradalmaiból viszont mintha kimaradna az energiaszektor. Az 1940-es évektől nagy reményeket fűztek a nukleáris energiához, az áttörés azonban nem következett be, az atomenergia nagy környezeti és társadalmi kockázata miatt mindezidáig nem tudott a hagyományos forrásokkal versenyképessé válni. Az alternatív energiaforrásokkal is az áttörés lehetőségét keressük, de költségességük miatt ez sem következett be.
A gyors ipari fejlődés a népességnövekedéssel párosulva a természeti erőforrások sokáig korlátozhatatlan kitermelését okozta. A rendelkezésre álló készletek és a felhasználásuk üteme közötti probléma az 1960-as évektől egyre nyilvánvalóbbnak látszott. Néhány nyersanyag esetében csak egészen rövid időre látszottak biztosítottnak a készletek. A kereslet-kínálat kapcsolata alapján rövid időn belül bekövetkezett az első olajárrobbanás 1974-ben. A nyersanyagok oldaláról is sürgetővé vált az újrahasznosítás, felvetődött a kiválthatóság kérdése, egyre fontosabbá vált a technológiai fejlődés szerepe. A megújuló természeti erőforrások hasznosítása során is vetődtek fel problémák. Leginkább a termőföld és az édesvíz kapcsán körvonalazódtak a nehézségek.
Sokáig az édesvízkészleteket is a megújuló erőforrások közé sorolták, mára egyértelmű, hogy ennek csak a víz körforgásában résztvevő része számítható ide. Az 1980-as évek végére az is nyilvánvalóvá vált, hogy az élelmezési problémák mellett a lakossági ivóvízellátás is gondokat fog okozni. Ráadásul a mennyiségi problémákat minőségi problémák is fokozzák.
A teljes cikk letölhető PDF formátumban itt!