Izrael július 8-án indított egy eddig főként légicsapásokból álló hadműveletet a Gázai övezetben a Hamász ellen. Mozgósítottak negyvenezer tartalékost is, de az izraeli erők eddig csak rövid időre hatoltak be az övezetbe. A palesztin halálos áldozatok száma 200 fölé emelkedett, a sebesültek száma pedig meghaladja az 1500-at. Július 15-én kedden Izrael elfogadta volna az Egyiptom által kezdeményezett tűzszünetet, a Gázai övezetet ellenőrző iszlamista Hamász katonai szárnya azonban nemcsak hogy elutasította, hanem konkrétan viccnek nevezte a javaslatot. Folytatódnak tehát a zsidó állam elleni palesztin rakétatámadások és az izraeli válaszcsapások.

A lassan két hete tartó „Erős Szikla” fedőnevű hadműveletet július 8-án indította a zsidó állam a Gázai övezet iszlamista erői ellen, hogy csapást mérjen a Hamász radikális palesztin szervezetre, és véget vessen az Izraelre irányuló rakétatámadásoknak. A hadművelet megindítására azt követően került sor, hogy elraboltak és meggyilkoltak három izraeli és egy palesztin fiatalt. Az incidensek miatt az izraeli hatóságok őrizetbe vettek számos Hamász-tagot, a palesztinok pedig fokozták az izraeli területek elleni rakétatámadásokat.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvívőjének egyik csütörtöki Twitter-bejegyzése szerint a hadművelet megindítása óta összesen 1381 rakétát lőttek ki eddig a Gázai övezetből, és nagyjából 1000 ért közülük izraeli területet. A 2011 tavaszán telepített izraeli Vaskupola rakétavédelmi rendszer közel 90 százalékos hatékonysággal képes még a levegőben megsemmisíteni a Gázai övezetből Izraelre kilőtt rakétákat, ettől függetlenül a Hamász katonai szárnya sikerként könyvelheti el, hogy rakétáinak az utóbbi évek során jelentősen nőtt a hatótávolsága. Az először 2001-ben alkalmazott kezdetleges, saját fejlesztésű Kasszám-rakéták még csak 17,7 km hatótávolsággal rendelkeztek. Ezt a típust követték később a 20-48 km közötti hatótávolságú Grad és a 75 km hatótávolságú M-75-ös rakéták. Az utóbbi években külső segítséggel sikerült ezeknél is jobb rakétákra szert tennie a Hamász fegyvereseinek, melyekkel már képesek elérni Tel-Avivot és Jeruzsálemet. 2012-ben a gázai készítésű M-75-ös rakéták mellett iráni eredetű Fadjr-5 rakétákat is bevetettek. A mostani konfliktusban pedig a Hamász első ízben használt szíriai, 160 km hatótávolságú M-302 rakétákat. A Hamásznak ugyanakkor ezeken kívül nem nagyon van más fegyvere, és az arzenálja is véges, hiszen a csempészalagutak nagy részét lezárták, repülőtere vagy kikötője pedig nincs a Gázai övezetnek, így megoldhatatlan az utánpótlás. A hatókör növelése érdekében ráadásul sokszor robbanófej nélkül indítják el ezeket a rakétákat, részben ezért is okoznak kevesebb halálos áldozatot, bár az izraeli polgári lakosságban így is félelmet kelthetnek a légiriadók során megszólaló szirénák.

Az örök probléma, avagy Gáza és a blokád

A Gázai övezet egy mindössze 360 négyzetkilométeres terület Izrael és Egyiptom között a Földközi-tenger keleti partján, amely az utóbbi években sokszor került a figyelem középpontjába, mint a palesztin-izraeli konfliktus egyik legproblematikusabb eleme. Az első világháború végéig Palesztina részeként török uralom alatt állt, majd 1919-ben brit felügyelet alá került, először megszállt, majd mandátum területként. A brit fennhatóság 1948-ig tartott, mikor Egyiptom elfoglalta az övezetet, melyet – noha 19 éven át tartott ellenőrzése alatt – sohasem annektált. Kairó 1962-ben még korlátozott autonómiát is biztosított az ott élő palesztinoknak. Izrael először a második arab-izraeli háborúban (1956) foglalta el a Gázai övezetet, de egy évvel később kivonult onnan. 1967-ben, a „hatnapos háború” során foglalta el ismét, ám ezúttal 2005-ig megszállás alatt is tartotta. Az 1970-ig folyamatosan a terrorista tevékenység központjának számító terület az évek során a legelvakultabb közel-keleti zsidógyűlölet szimbólumává vált az izraeliek számára. A Nyugati Parthoz (Ciszjordániához) hasonlóan a Gázai övezetben is megkezdődött a zsidó telepek építése és a területnek az izraeli gazdaságba való integrálása, ám 1993-ban az oslói megállapodásban Izrael és a Palesztin Hatóság (PH) megegyezett a Nyugati Part és a Gázai övezet fokozatos önigazgatásra való áttéréséről, amit először Gázában és Jerikóban valósítottak meg. Izrael végül 2005 júniusában vonult ki a területről, a határellenőrzést azonban továbbra is maga végzi.

-----------------------------------------------------------
Gáza és a terrorizmus elleni harc
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök sokat foglalkozott a terrorizmus kérdésével, amelyről az 1990-es években könyvet is írt Harc a terrorizmus ellen címmel, melyben a terrorizmus elleni küzdelem egyik legfontosabb elemeként nevezte meg a Gázához hasonló „terrorista enklávék” semlegesítését, Izrael 1990-es évekbeli Gáza-politikáját pedig a következőképpen értékelte:
„Ha valakinek arról kell forgatókönyv, hogy a terrorizmus ellen hogyan ne harcoljunk, akkor csak Gázát kell megvizsgálnia. Izrael megmutatta a világnak, hogyan kell szembeszállni a terrorizmussal, Gáza megmutatta, hogyan lehet azt elősegíteni. 1993 óta az izraeli kormány minden olyan hibát elkövetett, amit egy állam elkövethet a terror elleni háborúban. A legalapvetőbb hiba természetesen az, hogy behódolt a terroristák politikai törekvéseinek”, melynek következtében „Gáza olyan övezetté vált, ahol a terroristák a megtorlástól való félelem nélkül szabadon tevékenykedhettek.”
-----------------------------------------------------------

A Gázai övezet csupán 40 km hosszú, és 9,5 km széles területén ma 1,8 millió palesztin él, akiknek mindennapi életét évekig áramkimaradások, vízhiány és rossz egészségügyi ellátás jellemezték. A munkanélküliségi ráta 22%, a lakosság 38 százaléka él a szegénységi küszöb alatt. Gáza elszigetelődése először az Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió által egyaránt terrorista szervezetnek tekintett iszlamista Hamász 2006. januári választási győzelme miatt bevezetett szankciókkal kezdődött, melyek az évek során fokozatosan szigorodtak, míg végül sor került a teljes blokád bevezetésére. A helyzet a Hamász 2007. júniusi hatalomátvételét követően lett egyre rosszabb. 2007 szeptemberében, miután az egyes fegyveres csoportok továbbra is Kasszám-rakétákat lőttek ki izraeli településekre és katonai bázisokra, a zsidó állam „ellenséges entitásnak” nyilvánította a Gázai övezetet, és szigorított a zárlaton, betiltva minden importot az alapvető termékek kivételével. 2007 novemberében, miután tovább növekedett a rakétatámadások száma az izraeli határterületeken, Izrael még egy lépéssel tovább ment: csökkentette az élelmiszer-szállítmányok számát, az üzemanyag-importot, és korlátozta a külföldi valuta-átutalásokat. Végül 2008. január 18-án, a Szderot városát érő ellenséges rakétatámadások újabb hullámára válaszolva a zsidó állam teljes blokádot hirdetett, amelyet a későbbiekben fokozatosan lazítgatott. Izrael legutóbb a 2010. májusi gázai segélyflottilla-incidenst követően kényszerült a Gázai övezettel szembeni politikájának enyhítésére.

Izrael azzal igazolja a szigorú blokád szükségességét, hogy egyszerűen nem engedheti az áruk korlátlan beáramlását egy olyan területre, melynek vezetői rendszeresen rakétákat lőnek ki az izraeli civil lakosságra, ráadásul egyes esetekben a beengedett termékeket használják fel a támadások végrehajtására. Az izraeli hatóságok állítása szerint tehát a blokád lényegében válasz a palesztin fegyveres csoportok támadásaira.

A blokád bevezetése óta eddig kétszer eszkalálódott a Hamász és Izrael szembenállása fegyveres konfliktussá. A Gázai övezetből indított folyamatos rakétatámadások miatt először 2008 decemberében került sor izraeli katonai akcióra. A három hétig tartó, „Öntött ólom” elnevezésű hadművelet során körülbelül 1400 palesztin és 13 izraeli vesztette életét. Ezt követően 2012-ben került sor a „Felhőoszlop” hadműveletre, melyet szintén a Gázai övezetből indított rakétatámadások megszüntetése érdekében kezdett meg Izrael. Akkor az egy hétig tartó légitámadások során 167 palesztin és 6 izraeli vesztette életét.

A Hamász és a békefolyamat esélyei

A palesztin-izraeli béketárgyalásokon nehéz bármiféle eredményt is elérni, amíg a Gázai övezetet irányító Hamász nem hajlandó lemondani az erőszak alkalmazásáról, és próbálja meg inkább békés, politikai úton érvényesíteni akaratát, illetve elérni a Gázai blokád feloldását. A katasztrofális következmények elkerülése hosszútávon azon múlik majd, hogy a Fatah és a Hamász képes lesz-e végre egyesíteni a Nyugati Partot és Gázát, hogy a Hamász és Izrael végre meg tud-e majd állapodni egy olyan fegyverszünetben, mely lehetővé teszi a gázai blokád teljes felszámolását (hogy a gázai palesztinok és a határok mentén élő izraeliek végre nyugodtan élhessenek), valamint, hogy a nemzetközi közösség mennyire fog majd konstruktív szerepet vállalni a felek ezen célok elérésére való ösztökélésében.

A Camp David-i tárgyalások 2000-es kudarca megerősítette az izraeliek hitét abban, hogy „az igazság az, hogy nincs is kivel tárgyalni”, miközben van, hiszen előbb vagy utóbb tárgyalnia kell majd Izraelnek a Hamásszal is. A zsidó állam és az iszlamista palesztin mozgalom között azt a már máshonnan ismerős sémát láthatjuk, mikor a domináns hatalom tagadja a „terroristák” legitimitását (ezáltal valójában a kezükre játszik), később pedig titkos tárgyalásokba kezd velük, mire végül hatalomra kerülnek, elnyerik függetlenségüket, vagy helyüket az asztalnál. Tehát Izrael idővel úgyis tárgyalni fog a Hamásszal, csak az a kérdés, hogy mikor.

A tárgyalásokat szorgalmazza Efraim Halevy, a Moszad izraeli hírszerző szolgálat egykori vezetője is, aki kedden egy a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjú során úgy fogalmazott, hogy mindkét fél számára politikailag kellemetlen volna bevallani, de valójában már tárgyalnak is egymással, hiszen meghallgatják egymást, és odafigyelnek a másikra. Halevy szerint van rosszabb is a Hamásznál, például a nemrég az Iszlám Kalifátust kikiáltó Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) szervezete, ami jelentések szerint a Gázai övezetben is próbál támogatókat toborozni.

A Hamásznak előbb-utóbb fel kell hagynia az erőszak alkalmazásával, be kell tartania a korábbi egyezményeket, és el kell ismernie Izraelt, de ezzel együtt a zsidó államnak is be kell látnia, hogy egy palesztin állam létezéshez való jogát sem lehet tagadni. Izraelnek mindemellett kötelessége tisztességes életkörülményeket biztosítani a palesztinoknak, melyek között munkát vállalhatnak, így nem a nemzetközi segélyszállítmányokra vannak utalva. A zsidó állam önvédelemhez való jogát senki sem vonja kétségbe, ugyanakkor könnyen belátható, hogy a túl szigorú biztonsági intézkedések bevezetése sokszor a humanitárius helyzet rovására megy, egy folytatódó gázai humanitárius válság pedig végső soron Izrael biztonsági érdekeit sem szolgálná, hiszen a békéhez vezető útnak a palesztinok mindennapi életének javítása is részét kell képezze.