Az arab világ országain átvonuló változáshullám, az úgynevezett „arab tavasz” és az azzal összefüggésbe hozható politikai folyamatok úgy tűnik, átrajzolják a közel-keleti erővonalakat. A másfél évvel ezelőtt tuniszi tiltakozó megmozdulásokkal kezdődött folyamat Tunézia után Egyiptomban, Líbiában és Jemenben kényszerítette távozásra az évtizedek óta uralkodó politikai vezetőket, hol kevesebb, hol több véráldozat árán. Most talán Szírián a sor, bár az Aszad-rezsim - szövetségeseinek köszönhetően - továbbra is tartja magát.

Mindezek mellett fokozódni látszik a feszültség a Nyugat és Irán között a perzsa atomprogrammal kapcsolatos vitatott kérdések miatt, Egyiptomban még mindíg nem egészen biztos, hogy valójában ki tartja majd kezében az ország irányítását, a palesztin-izraeli békefolyamat újraindítására pedig nem sok esély mutatkozik.

Polgárháborús állapotok Szíriában

A konfliktus eszkalálódásának veszélyére hívta fel a figyelmet Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja szombaton egy még az áprilisban Szíria által is elfogadott, 6 pontból álló béketerv végrehajtásának érdekében megrendezett nemzetközi konferencián Genfben. A tűzszünet ellenőrzésére ENSZ megfigyelők érkeztek az országba, ám a fegyverszünet rövidéletűnek bizonyult, a megfigyelőknek fel kellett hagyniuk az ellenőrzésekkel. A konferencián résztvevő országok felszólították Szíriát az erőszak beszüntetésére és egy átmeneti egységkormány felállítására. A Nyugat kizárná az esetleges átmeneti adminisztrációból Bassár el-Aszad szír elnököt és szövetségeseit, a nyugati országok ezen követelése azonban rendre megbukik Oroszország ellenállásán. Moszkva a legszorosabb közel-keleti szövetségesének tekinti Damaszkuszt, és minden külső beavatkozást elutasít Szíriában.

Az erőszak mindeközben egyre nagyobb mértéket ölt az országban a korábban Annan 6 pontból álló béketerve szerint elfogadott tűzszünet ellenére. Az aktivisták szerint a tavaly év elején kezdődött megmozdulások óta 15 800-an vesztették életüket, a veszteségekre vonatkozó adatokat ugyanakkor nehéz megerősíteni.

Ronthat a helyzeten, hogy a felkelők és a kormányerők egyaránt külföldről jutnak fegyverutánpótláshoz, és további aggasztó tényező, hogy a szíriai konfliktus miatt Libanon is szektariánus viszályokba bonyolódhat. A szíriai válságnak a törékeny libanoni helyzetre gyakorolt hatása ugyanis, az alavita kisebbség és a szunniták közötti összecsapások eszkalálódása akár polgárháborús helyzethez is vezethetnek.

Szaúd-Arábia, Törökország és az USA célja Szíriában Bassár el-Aszad hatalmának megdöntése, s egyúttal Irán befolyásának csökkentése. Külső katonai fellépés nélkül azonban a szír rendszer valószínűleg nem megdönthető. Iránnak fontos, hogy az ő érdekeinek megfelelő rendszer maradjon fent Szíriában, függetlenül attól, hogy személy szerint ki vezeti az országot. Ami Törökországot illeti, nem valószínű, hogy a törökök katonai erővel lépnének fel Szíriával szemben, hacsak nem az Egyesült Államokkal karöltve, ennek viszont - még a fokozódó feszültség ellenére is - csekély a valószínűsége.

Az iráni atomvita: tárgyalások, szankciók és katonai erő

Az iráni atomprogram azért okoz komoly fejfájást a Nyugatnak, mert még mindíg nagyon sok körülötte a kérdőjel és a bizonytalanság. Addig egészen biztosan nehéz marad a helyzet megoldása, amíg Teherán hajlandó nem lesz teljes mértékben együttműködni a nemzetközi közösséggel az atomprogramja körüli vitatott kérdések tisztázásában, illetve változás nem áll be az Izrael-ellenes iráni retorikában. Sokak szerint Irán nyilvánvalóan atomfegyver előállításán fáradozik, ugyanakkor minden bizonnyal tartózkodna annak bevetésétől, tartva annak beláthatatlan következményeitől, többek között például egy izraeli eredetű válaszcsapástól. Ezért valószínűleg a perzsa állam inkább csak az atomfegyver elrettentő erejének előnyeit szeretné élvezni. Teherán továbbra is azt állítja, hogy atomprogramja békés célú.

Damaszkusz Irán legfontosabb szövetségese az arab világban. A folytatódó szíriai válság, és a nukleáris tárgyalások kvázi eredménytelensége miatt pedig fennáll a konfliktus eszkalálódásának a veszélye. Az isztambuli, bagdadi és a moszkvai fordulók után július első hetében ismét Törökországban folytatta a tárgyalásokat Irán az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal (P5+1) az atomprogramjának vitatott kérdéseiről. Mindazonáltal kevés az esélye annak, hogy a feleknek sikerülne áttörést elérni, különös tekintettel arra, hogy a júniusi moszkvai tárgyalásokon mindkét fél elismerte, hogy komoly nézeteltéréseik vannak egy esetleges megállapodás lehetőségét illetően.

Izrael és az Egyesült Államok továbbra is fenntartja a katonai fellépés lehetőségét. Miközben zajlanak a diplomáciai próbálkozások a helyzet megoldására (szankciók és tárgyalások), jelzés értékű, hogy az Egyesült Államok az utóbbi időszakban jelentős katonai erőket csoportosított át a Perzsa-öbölbe, hogy szükség esetén megakadályozhassa Iránt a Hormuzi-szoros lezárásában, valamint hogy növelje a rendelkezésre álló harci repülőgépek számát egy esetleges katonai fellépés esetére. Iráni katonai vezetők szerint ugyanakkor Washington és Izrael tartózkodni fognak egy katonai támadástól, tekintettel arra, hogy a térségben található amerikai támaszpontok kitűnő célpontok lennének a perzsa haderő számára, a zsidó állam pedig egyedül nem képes egy ilyen támadás végrehajtására. Megjegyzendő, hogy Július első hetében Irán egy nagyszabású hadgyakorlat keretében több tucat ballisztikus rakétát tesztelt 100 szárazföldi és tengeri célponttal. A jelentések szerint a gyakorlatokon robotrepülőgépeket és harci gépeket is bevetettek.

Az egyiptomi fordulat

A június végén az alkotmánybíróság előtt esküt tett Mohamed Murszi Egyiptom első civil, demokratikusan megválasztott elnöke. Nehéz feladatok várnak rá, többek között a hadsereg befolyásának mérséklése. Miután Husszein Tantawi tábornok átadta neki a hatalmat, Murszi ígéretet tett a hadsereg által feloszlatott parlament visszaállítására, majd kijelentette, hogy a hadseregnek tiszteletben kell tartania a nép akaratát, és vissza kell térnie „eredeti szerepéhez, a nemzet és az ország határainak védelméhez”. Mindazonáltal a Mubarak-féle rezsim nagy része továbbra is érintetlen, az előző rendszer hívei pedig valószínűleg nem lesznek hajlandóak együttműködni az új elnökkel.

Egyiptom a legnépesebb arab állam, az Egyesült Államoknak az egyik legfontosabb szövetségese, ráadásul egyike azon kevés arab országnak, melyek továbbra is diplomáciai kapcsolatot tartanak fenn Izraellel. Sokak számára aggodalomra adhat okot, hogy a választásoknak köszönhetően erősödött az iszlamista jelenlét az országban, a demokratikus átmenet pedig csak részlegesnek tekinthető, hiszen továbbra is kérdéses, hogy valóban csökken-e majd az Egyiptomban sajátos módon komoly gazdasági és politikai befolyással rendelkező hadsereg hatalma.

Palesztin-izraeli békefolyamat: se előre, se hátra

Saul Mofaz izraeli miniszterelnök-helyettes június 21-én Barack Obama amerikai elnökkel való találkozóján kifejtette, hogy Izrael új, a Kadima csatlakozásával immár 94 tagot számláló koalíciós kormánya kitűnő lehetőséget kínál a palesztin-izraeli béketárgyalások újrakezdésére. Miközben a legtöbb Közel-Kelet szakértő a szíriai válságra és az egyiptomi politikai felfordulásra koncentrál, az utóbbi időszakban az Obama-adminisztráció egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz arra, hogy újra tárgyalóasztalhoz ültesse Izraelt és a palesztinokat. A felek azonban csak kevés hajlandóságot mutatnak a közvetlen tárgyalások újrakezdésére. Noha az Egyesült Államoknak továbbra is határozott célja a légkör javítása a három évvel ezelőtt megszakadt direkt tárgyalások újrakezdéséhez, az utóbbi hetek negatív fejleményeinek (újabb izraeli telep-építések, kiújuló gázai rakétatámadások) fényében azonban jelenleg nem sok esély mutatkozik a közvetlen tárgyalások újrakezdésére. A helyzet képlékenységét pedig jól mutatja, hogy Mofaz július 4-én szerdán máris a koalíció elhagyásával fenyegette Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, miután a koalíciós megállapodást megszegve feloszlatta az ultra-ortodox zsidók és az izraeli arabok sorkatonai szolgálatának kérdéseit vizsgáló tanácsot.

Ami a Hamászt illeti, a Gázai övezetet ellenőrző palesztin iszlamista szervezet igyekszik kihasználni az iszlám terjedését a térségben. Jó kapcsolatokra törekszik Egyiptommal, Jordániával és Szaúd-Arábiával, ugyanakkor a Sínai-félsziget bizonytalan helyzetét próbálja az Egyiptom és Izrael között kialakult feszültség fokozására felhasználni, ami megint csak árthat a békefolyamatnak.

A puskaporos hordó

A Közel-Kelet geostratégiai szempontból a világ egyik kiemelkedő jelentőségű régiója, földrajzi elhelyezkedése, civilizációs összetettsége, az energiaellátásban betöltött szerepe miatt egyaránt. Nem véletlen, hogy a történelem folyamán állandó konfliktusok színtere volt, szinte mindig folyt a vetélkedés az ellenőrzéséért. Napjaink válságtérségei közül is ez a régió kapja a legtöbb figyelmet. A mai, globalizálódó világban a közel-keleti konfliktusok és a belőlük eredő biztonsági kihívások az egész nemzetközi rendszer szintjén érzékelhetők. A régióban jelenleg zajló eseményeket elnézve érthető is, miért szokták egyesek a Közel-Keletet „egy nyugtalan világ legzivatarosabb térségeként” emlegetni.

„A Közel-Keleten sok konfliktus évekig pislákol, aztán egyszerre felizzik.…” „az emberi civilizáció bölcsőjének szokás nevezni. Bízzunk benne, hogy nem válik a koporsójává!” - Arthur Goldschmidt