A kurd erők visszafoglalták Kobani városát

Kobani (Forrás: www.cartoonmovement.com )
Az Iszlám Állam (ISIS) elleni légitámadások
Szíria és Irak
Közel-Kelet
Amerikai támaszpontok a Közel-Keleten
Obama és az Iszlám Állam elleni légicsapások
Szíriai menekültek száma Törökországban

112 nap után a kurd erők visszafoglalták az Iszlám Államtól (ISIS) az észak-szíriai Kobani kulcsfontosságú határvárosát. A közel-keleti régióban állomásozó amerikai erők tevékenységéért felelős Központi Parancsnokság (Central Command, CENTCOM) hétfői közleménye szerint Kobani területének már 90 százalékát az Iszlám Állammal szemben álló erők ellenőrzik, a szélsőséges iszlamista csoport erői csupán a város keleti szélén őrizték meg jelenlétüket. A Pentagon szóvívője, Steve Warren ezredes a hírrel kapcsolatban óvatosan fogalmazva megjegyezte, hogy a harc folytatódik, de ezzel újra a baráti erőké a kezdeményezés.

Az Iszlám Állam fegyveresei több mint négy hónappal ezelőtt támadták meg Kobani városát, hogy tovább bővítsék a Szíriában és Irakban ellenőrzésük alatt tartott területeket. Szíriában több mint három éve dúl a polgárháború: a kormányerők harcolnak az Iszlám Állam fegyvereseivel és az ellenzéki erőkkel. A szíriai-török határon található Kobani védelme így a szíriai kurdokra hárult, ám az iraki kurd erők és az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció légitámadásai is a segítségükre voltak.

A londoni székhelyű szíriai emberi jogokat vizsgáló szervezet (Syrian Observatory of Human Rights, SOHR) is megerősítette Kobani felszabadításának hírét, hozzátéve, hogy a városért vívott harcokban összesen mintegy 1300 harcos vesztette életét, miközben a település nagy része lakhatatlanná vált. Az Egyesült Államok és szövetségesei által az Iszlám Állam elleni koalíciós összefogás keretében szeptember óta Szíriában végrehajtott 954 légicsapás közel 75 százaléka Kobani környékére koncentrálódott. Az Obama-adminisztráció azt követően nyilvánította katonai célponttá a várost, hogy az Iszlám Állam fegyveresei lerohanták a kurdok lakta területet.

Mindeközben Basár el-Aszad szíriai elnök egy a Foreign Affairs folyóiratban megjelent interjúban igyekezett szertefoszlatni a jövő héten kezdődő moszkvai béketárgyalásokkal kapcsolatos várakozásokat, melyek szerint sikerülhet áttörést elérni a szíriai polgárháború befejezésével kapcsolatban. Aszad szerint az orosz kezdeményezésre történő megbeszélés inkább egy előkészítő tanácskozásnak tekinthető, mint a 220 ezer halálos áldozatot követelő, az ország lakosságának közel felét menekülésre kényszerítő konfliktus megoldását célul kitűző béketárgyalásnak. Oroszország az Egyesült Államok által támogatott genfi tárgyalások kétszeri kudarca után kezdeményezte a moszkvai béketárgyalásokat. Elemzők szerint változás állt be az amerikai külpolitikában, így az Egyesült Államok már nem tekinti Aszad hatalomból való távozását a szíriai válság megoldásának legfontosabb részének. Ennek a fordulatnak pedig az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnyának tartott an-Núszra Front megerősödése lehet az oka, ami egyre nagyobb aggodalmat kelt Washingtonban.

A Kobani környékén vívott harcok mértékét jól jelzi, hogy Törökország vasárnap megnyitotta az eddigi legnagyobb menekülttáborát, hogy menedéket biztosítson a kurd erők és a szélsőséges iszlamista fegyveresek között dúló harcok miatt lakóhelye elhagyására kényszerült mintegy 35 ezer menekültnek. A török Katasztrófavédelmi Igazgatóság (AFAD) bejelentése szerint a szíriai határ közelében található Suruc városában létrehozott sátortáborban két kórház, hét klinika és 10 ezer gyermeknek helyet adó osztálytermek kerültek kialakításra. A Kobaninál zajló harcok mintegy 200 ezer fős menekültáradatot indítottak el Törökország irányába. Törökországban jelenleg 24 menekülttábor van, melyekben 265 ezer szíriai menekült van elhelyezve, és egy újabb tábor nyílik majd februárban Mardinban. Törökországban összesen 1.7 millió menekült tartózkodik, többségük a táborokon kívül, ami egyre komolyabb feszültséget kelt a helyi lakosság köreiben. A 2011 márciusa óta tartó szíriai polgárháborúban eddig több mint 200 ezren haltak meg.