Barack Obama amerikai elnök szombaton elhalasztotta a katonai akciót Szíria ellen, és váratlanul a kongresszus felhatalmazását kérte a fegyveres erők alkalmazására, abban a reményben, hogy ha már Franciaországon kívül sem a britek, sem az Arab Liga, sem az ENSZ nem támogatják a katonai beavatkozást a szíriai konfliktusba, legalább az amerikai törvényhozás fogja majd. Ezzel azonban azt is megkockáztatta, hogy ő lehet az első amerikai elnök, aki elbukhat egy a fegyveres erők alkalmazásáról szóló szavazást. Pedig az Egyesült Államok elnökének - a fegyveres erők főparancsnokaként - valójában nincs szüksége kongresszusi hozzájárulásra a fegyveres erők alkalmazásához.

Bár akadnak olyan szenátorok, akik már eddig is határozottabb fellépést kértek Obamától, egy korlátozott mértékű katonai akciót - amely nem része egy átfogó stratégiának, és így nem is képes változtatni a konfliktus menetén -, mégsem tudnak támogatni. Fehér házi tisztségviselők szerint ugyanakkor Obama abban az esetben is parancsot adhat a katonai akcióra, ha a kongresszus végül elutasítaná a javaslatot. A szíriai kormányerők mindenesetre már készülnek az esetleges támadásra, Obamának pedig még szeptember 9-ig van ideje, hogy meggyőzze a képviselőket a katonai beavatkozás szükségességéről.

A 2011 márciusa óta tartó szíriai konfliktusban az ENSZ becslései szerint több mint 100 ezren haltak meg, a menekültek száma pedig meghaladja a másfél milliót. A vegyifegyverek civilekkel szembeni többszöri alkalmazásával Bassár el-Aszad szíriai elnök egy évtizedekkel ezelőtt lefektetett, és ma a világ lakosságának 98%-a által elfogadott nemzetközi normával ment szembe. Immáron szinte elkerülhetetlennek látszik, hogy a nemzetközi rend őrének szerepében mutatkozó Egyesült Államok válasz nélkül hagyja a vegyifegyverek bevetését.

Az elképzelések szerint az esetleges katonai beavatkozás egy korlátozott hatókörű és időtartamú intervenció lenne, amely ugyanakkor hatékonyan rettenthetné el a szíriai rezsimet az augusztusihoz hasonló vegyifegyver-támadásoktól, és egyúttal csökkentené is a kormányerők ilyen célú katonai képességeit. A katonai akció végrehajtására már készen is áll öt amerikai Arleigh Burke-osztályú romboló, továbbá egy-egy Ohio-, Virginia- és Los Angeles-osztályú atommeghajtású tengeralattjáró a Földközi-tengeren, továbbá az Arab-tengeren tartózkodik és parancsra vár a USS Nimitz és a USS Truman repülőgéphordozó is. Martin Dempsey tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke pedig biztosította Obamát, hogy a támadás tetszés szerinti időpontban megindítható, és akár egy hónap múlva is eredményesen végrehajtható.

Humanitárius intervenció vagy egyoldalú katonai beavatkozás?

Sokan teszik fel mostanában a kérdést, hogy vajon jogszerű lenne-e egy Szíria elleni katonai támadás? Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya tiltja a fegyveres erő alkalmazását, két kivétellel: az egyik az egyéni vagy kollektív önvédelem minden államot megillető természetes joga, a másik pedig, ha a Biztonsági Tanács (BT) a nemzetközi béke és biztonság érdekében az erő alkalmazása mellett dönt. A BT felhatalmazásával került sor fegyveres erő alkalmazására az Öböl-háborúban (1991) és legutóbb Líbiában (2011), míg két fontos esetben a BT hozzájárulása nélkül indult katonai akció, egyszer 1999-ben Koszovóban, majd 2003-ban Irakban.

Egyes szakértők szerint lehetséges opció lehet egy az 1999-es koszovói tapasztalatokra építve megtervezett katonai akció, egy olyan "légi hadjárat", amellyel elkerülhető, hogy a beavatkozás amerikai katonák életébe kerüljön. A koszovói válság során bizonyos tekintetben hasonlóképp zajlottak az események, mint most Szíria esetében. A nemzetközi közösség akkor is eredménytelenül igyekezett megegyezésre bírni a feleket, az USA pedig több kísérletet is tett az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt a Szerbia elleni beavatkozás elfogadtatására, de Oroszország ellenszavazata miatt rendre kudarcot vallott. Ezen előzmények után 1999. március 24-én a NATO és az Egyesült Államok végül a BT felhatalmazása nélkül indított légitámadást Szerbia és Montenegró ellen a rambouillet-i megállapodás rendelkezéseinek kikényszerítése és a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében. A légi hadjáratot követően nemzetközi jogi szakértők egy csoportja vizsgálta a támadást és körülményeit, és arra a következtetésre jutottak, hogy bár a támadás megindítása nem volt jogszerű, az akció mégis "legitimnek tekinthető", mivel a civilek elleni további támadások megelőzését szolgálta. Bár a brit kormány is humanitárius okokkal indokolta most a szíriai beavatkozás szükségességét, ettől függetlenül a parlamentben mégis leszavazták a kezdeményezést, ami baljós előjel lehet Barack Obama amerikai elnök számára, aki pedig a kongresszustól kért felhatalmazást.

Oroszország és Kína miatt tehetetlen az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Oroszország Szíria egyik legfontosabb fegyverszállítója. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint Szíria hatszor annyi fegyvert importált 2007 és 2011 között, mint az azt megelőző öt évben összesen (2009-ben és 2010-ben évente mintegy 162 millió dollár értékben). Ezen haditechnikai eszközöknek a 72 százalékát az oroszok adták el Damaszkusznak, és Moszkva a mai napig szállít fegyvereket az Aszad-rezsimnek. A fontosabb fegyverszállítmányok között légvédelmi rendszerek és hadihajók elleni rakéták is voltak, melyek nagymértékben növelték a szíriai rezsim önvédelmi képességeit egy esetleges nyugati katonai beavatkozással szemben, legutóbb 2011-ben pedig egy 550 millió dolláros szerződést írtak alá Jak-130-as kiképzőrepülőgépek beszerzéséről. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a szíriai Tartus kikötőjében van az orosz haditengerészet egyetlen külföldi bázisa. Mindezek mellett Moszkva azért is ellenez minden külső beavatkozást Szíriában, mert egyszerűen nem hisz abban, hogy a rezsim erőszakos megbuktatása egy stabil demokrácia kialakulását eredményezhetné.

Mivel Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, a támogatása nélkül nem lehet tető alá hozni semmilyen szíriai katonai intervenciót támogató BT-határozatot, amely nemzetközi jogi értelemben jogszerűvé tenne egy esetleges katonai akciót. A BT másik állandó tagja, amely szintén rendre elutasít minden olyan határozatot, ami lehetővé tenné a külső beavatkozást a szíriai konfliktusba, Kína. Egyesek szerint ennek részben kereskedelmi okai is vannak, hiszen Kína fontos beszállítója Szíriának. Ennél fontosabb tényező viszont, hogy Pekingnek is megvannak a maga nézeteltérései a nemzetközi közösséggel, például Tibetet, vagy az emberi jogi kérdéseket illetően. Megjegyzendő, hogy bár a líbiai repüléstilalmi zóna létrehozását lehetővé tevő 1973. ENSZ BT-határozat szavazásánál Kína és Oroszország is tartózkodott 2011-ben, Szíria esetében most nem valószínű, hogy Peking és Moszkva így adna zöld utat egy nyugati katonai intervenciónak.

Irán is része a képletnek

Míg Oroszország és Kína elsősorban gazdasági és ideológiai okokból tart ki Szíria mellett, addig Irán vallási és stratégiai okokból is fontos szövetségese Damaszkusznak. Az Iráni Iszlám Köztársaság a maga 79,8 millió fős lakosságával a világ legnépesebb síita állama (89% síita, 9% szunnita), a szíriai kormányban pedig a síita iszlám egyik irányzatát képviselő alaviták vannak többségben, miközben a felkelők nagy része szunnita. Szíria volt Irán egyetlen arab szövetségese a szunniták vezette Irakkal vívott háborúban 1980 és 1988 között. Érhető tehát, hogy Teherán nem szeretné, ha Szíriában a szunniták kerülnének hatalomra, különös tekintettel arra, hogy a felkelők legfőbb támogatói, Katar és Szaúd-Arábia, Irán legnagyobb riválisai a Perzsa-öböl térségében.

Szíria biztosítja továbbá a kapcsolatot Irán számára a libanoni Hezbollah síita politikai és félkatonai szervezettel, melyen keresztül Teherán rövid hatótávolságú rakéták ezreivel fenyegetheti Izraelt. Atomprogramja miatt sokak szerint a Közel-Keleten Irán jelenti a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok számára, és nem lehet tudni, hogy Teherán milyen válaszlépéseket tenne Szíria megtámadása esetén.

Sokan tartanak a konfliktus eszkalálódásától

A szakértők többsége úgy véli, hogy egy esetleges támadásnak a szíriai hadsereg fegyverraktárai lehetnek a fő célpontjai, nem pedig a vegyifegyver-készletek. Amerikai tisztségviselők is korábban úgy nyilatkoztak, hogy a célpontok között parancsnokságok, repülőterek, tüzérségi eszközök és rakétakilövő állások lehetnek. A támadás fő célja így csupán figyelemfelhívás lehet, azt hangsúlyozva, hogy a vegyifegyverek bevetése elfogadhatatlan. Egy ilyen, korlátozott mértékű támadás viszont nem járna komolyabb károkkal, ami egyesek szerint rosszabb, mintha semmit sem tenne az USA, hiszen azt az üzenetet hordozza magában, hogy a civilek elleni vegyifegyver-támadásokat leszámítva a szíriai rezsim tulajdonképpen azt tesz, amit akar.

Vannak, akik szerint azonban egy ilyen, korlátozott mértékű rakétatámadás is csak rontana a szíriai helyzeten. A kormányerők soraiban harcoló katonák között megnövekedhet a dezertálások száma a hanyatló morál miatt, az ellenzéki fegyveres erők pedig felbátorodhatnak, ami viszont az al-Kaida megerősödésével volna egyenlő. Fennáll a veszélye annak, hogy az Aszad-rezsim destabilizálódása az Egyesült Államok által is támogatott felkelők helyett a jobb katonai képességekkel bíró dzsihádisták és az al-Kaidához köthető felkelői csoportok (például az al-Núszra Front) malmára hajtaná a vizet.

Mások attól tartanak, hogy Bassár el-Aszad újabb akciókkal, esetleg vegyifegyver-támadásokkal reagálna. Viszont, amennyiben sikerülne amerikai célokban kárt tennie, azzal csak a fokozott katonai szerepvállalás irányába terelné az amerikai közvéleményt, amit nyilván szeretne elkerülni. Ebben a tekintetben a szíriai rezsim számára könnyebb lenne a szomszédos Izrael ellen végrehajtani egy katonai akciót az amerikai légitámadás viszonzásaként, ám azután sem maradna el az izraeli válaszlépés. Ezért inkább annak nagyobb a valószínűsége, hogy a libanoni Hezbollah rakétákat lőne ki a zsidó állam területére, ahogy azt 2006-ban is tette, az akkori izraeli válasz emléke azonban visszatartó erejű lehet a síita szervezet számára. A Szíria elleni amerikai támadásra készülve az izraeli hadsereg már üzembe helyezett egy a Vaskupola-nevű légvédelmi rakétarendszerhez tartozó üteget Izrael középső részén is, miután az ország északi területein korábban már kettőt is telepítettek. Izraeli katonai források szerint csekély az esély arra, hogy Izraelt támadás érje, a védelmi rendszerek ugyanakkor fel vannak készítve arra, hogy a szíriai háborúba történő esetleges nyugati katonai beavatkozás következtében a zsidó állam ellenséges rakéták célpontjává válhat.

Az események jelenlegi alakulását látva az sem zárható ki, hogy az Egyesült Államok a következő hónapokban egyre jobban belesodródik a szíriai konfliktusba. Egy Szíria elleni légi hadjárat során például könnyen előfordulhat, hogy Törökország a NATO tagjaként a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyére hivatkozva szövetségesei segítségét kérje, amennyiben a szíriai kormányerők rendszeresen átlőnének a török területekre. Egy ilyen esetben a fokozottabb szerepvállalás keretében idővel sor kerülhetne akár egy repüléstilalmi zóna kialakítására is a szíriai légtérben, illetve a felkelők nagyobb mértékű felfegyverzésére és kiképzésére. Ez azonban sokkal több erőforrást igényelne, mint a NATO 2011-es líbiai műveletei, és sokkal nagyobb kockázatokkal is járna.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy semmit nem kellene tenni, és lehet, hogy nehéz, de jobb elvonatkoztatni a hasonló történelmi példáktól, és külön kezelni a szíriai konfliktus kérdését, hiszen minden eset más és más valamiért.